mielőtt beköltöztem a 4-re nem tudtam milyen. bemenni nem lehet, belátni szintén nem. maga volt a nagy misztikum.
mióta kiköltöztem tök sokszor szerettem volna csak belesni, hátha valakinek egy kis pillantással is lehet segíteni, erőt adni. nagyon sokat ültem /főleg mostanában a tödőgyuszi miatt/ a tejüvegen kívül és agyaltam h hogyan lehetne bejutni. erre egyszer megjelent a dokinéni és behívott a vizsgálóba, ahol a transzplant előtt kiosztják, h mikro milyen vizsgálatra kell menni. aki járt arra, tudja miről beszélek :) és be tudtam lesni a folyosóra. de nem láttam senkit :( mondjuk most jövök rá, h amikor nekem is szitu volt nem sok közöm volt a folyosóhoz :))
akkor jöttem rá, h a legtöbbet azzal tehetem, ha írok ide, és remélem, h akinek kell, elolvassa. mert igenis hátha segítek azzal, h látja h jól vagyok /perzse a TGY most nem számít :)/, és elmondom neki, h semmi gáz. és nem azért mert egy marha nagy zseni vagyok vagy akármi, akinek segíteni kell mindenkin, mert nem erről vans zó. egyszerűen csak én megjártam azt az utat, amit ők még el sem kezdtek - vagy épphogy csak igen -, és tudom-hiszem h van kiút. és hátha segítek csak azzal, h elolvassák az én utamat ott bent, és tudják belőle h mit akarnak másképp csinálni, vagy miről gondolják, h lehet én csináltam jól.
beszélgettem néhány emberrel arról h mi lesz a bloggal /vagy inkább néhányszor emberekkel :)) - a szép magyar ragozható nyelv, már mást is jelent a mondat/ és talán ez lesz a blog. aztán ha újra nem itt leszek bent, hanem otthon, ismét nem tudom mi lesz a bloggal. talán ilyen marad A BLOG :))
Utolsó kommentek